M8 AutócentrumÚjdonságok

A(z) M8 Autócentrum összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.

15.06.2018Újdonság a ŠKODA-ról

AZ ÚJ ŠKODA KODIAQ RS REKORDOT DÖNTÖTT A NÜRBURGRINGEN

Kilenc és fél perc alatt ért körbe a legendás versenypályán a Škoda legújabb erőművésze, a Kodiaq RS. Helyükre kerültek a kirakós utolsó darabjai is. A Škoda Kodiaq RS-ben dízelmotor dolgozik.
Skoda RS

 

A négyhengeres, kétliteres, duplaturbós dízelmotorból 239 lóerőt csalogattak elő 500 Nm forgatónyomaték kíséretében. Ezzel az erőforrással felvértezve küldték a Nordschleifére az autót, ahol Sabine Schmitz autózott vele rekordot.
 
A Ring Királynője, amellett, hogy ő az egyetlen nő, aki megnyerte a nürburgringi 24 órás versenyt, most már a leggyorsabb hétüléses SUV sofőrje címet is kiérdemelte a Zöld Pokolban. A 20,8 kilométeres, 73 kanyart rejtő pályán 9 perc és 29,84 másodperc alatt száguldott végig a Kodiaq RS modellel.
 
A Kodiaq RS hivatalos bemutatóját a Párizsi Autószalonon tartják majd október elején, majd a hónap végén már a márkakereskedésekben is találkozhatnak vele az érdeklődők. A dízelmotor mellett kétliteres, négyhengeres benzinmotorral is forgalmazzák majd. Ugyanazzal a 245 lóerős motorral, amely az Octavia RS-ben és a Golf GTI-ben is szolgálatot teljesít. A Nordschleifén rendezett mókáról egy rövid videót is készítettek, amelyet mindenképp érdemes megnézni!
 
 
forrás: autonavigator.hu
 

Fedezzen fel további híreket

  • 30 éves a Škoda Octavia: három évtizede a márka meghatározó ikonja
    Újdonság a Škodától30.08.2026

    30 éves a Škoda Octavia: három évtizede a márka meghatározó ikonja

    A Škoda Auto a modern generációs Octavia 30. évfordulóját ünnepli, amelynek gyártása 1996. szeptember 3-án kezdődött. Azóta a modell központi szerepet játszott a Mladá Boleslav-i járműgyártó fejlődésében a Volkswagen Csoportba való integrációját követően, ötvözve a minőséget és a praktikumot a Volkswagen Csoport bevált technológiájával. A legkelendőbb modell negyedik generációját jelenleg Mladá Boleslavban, Kvasinyben és a kazahsztáni Kostanayban gyártják. Az elmúlt három évtizedben csaknem 7,9 millió darabot gyártottak belőle.Klaus Zellmer, a Škoda Auto vezérigazgatója így nyilatkozott: „Az Octavia három évtizede a Škoda márka meghatározó ikonja. Legyen szó kombi vagy liftback kivitelről, modelljeink mindig azt adják, amire az ügyfelek vágynak: lenyűgöző helykínálatot, praktikumot, magas szintű biztonságot és sokoldalú felszereltséget, különösen kedvező értékarány mellett. Az Octavia sok tekintetben megtestesítette a Škoda azon törekvését, hogy a vártnál többet kínáljon. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az Octavia generációkon átívelően kivívja ügyfeleink bizalmát, és ezzel nemzetközi terjeszkedésünk meghatározó hajtóerejévé váljon. A Škoda folyamatosan fejlődik, és újabb szegmensekben is megjelenik, az Octavia továbbra is az ügyfélközpontú innováció és a Simply Clever szemlélet meghatározó szimbóluma.”Egy legendás modellnév sikeres újjáélesztéseAz új modell fejlesztése során merült fel, hogy visszahozzák az Octavia történelmi nevét, amely eredetileg egy 1959 és 1971 között gyártott modell elnevezése volt. A munka 1992-ben kezdődött, egy évvel azután, hogy a Škoda Auto csatlakozott a Volkswagen Csoporthoz. A csoport technológiai hátterére támaszkodva készülhetett el a Dirk van Braeckel, a Škoda akkori formatervezési vezetője által megálmodott, praktikus modell. Eközben egy új Mladá Boleslav-i gyártóüzem évi 90 000-ről 350 000 járműre növelte a gyártókapacitást.Az 528 literes csomagtérrel rendelkező, első generációs Škoda Octavia liftback 1996. április 4-én mutatkozott be, sorozatgyártása pedig ugyanezen év szeptember 3-án kezdődött. Az Octavia kombi 1998 márciusában követte, 1999-ben pedig megjelent az összkerékhajtású változat is, tovább növelve a modell sokoldalúságát. 2000-ben mutatkozott be a legelső Octavia RS. A modell igazi sikertörténetnek bizonyult: összesen 1,44 millió darab készültbelőle, egyes változatai pedig egészen 2010-ig gyártásban maradtak, noha a modern Octavia második generációját már 2004-ben bemutatták.Az újabb generációk tovább építenek a modell erősségeireA második generáció az Octavia már bevált erősségeire épített: még tágasabb utasteret és 32 literrel nagyobb csomagteret kínált, emellett továbbfejlesztett praktikus megoldásokat és olyan új technológiákat vonultatott fel, mint a dupla tengelykapcsolós DSG váltó. A gyártás 2013-as befejezéséig 2,6 millió darab készült belőle.A 2012 és 2020 között gyártott, harmadik generációs Škoda Octavia hasonlóan jelentős gyártási volument ért el, és olyan fejlett vezetői asszisztensrendszereket és technológiákat vezetett be, amelyek korábban csak a magasabb szegmensekbe tartozó járművekben voltak elérhetők. Emellett könnyebb karosszériával, optimalizált TSI és TDI motorokkal, valamint GreenLine változattal rendelkezett. Ez utóbbi az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentésére tervezett technológiákat alkalmazott, köztük különleges alvázburkolatot, fékenergia-rekuperációt és alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokat. A modern Octavia harmadik generációja 2017-ben jelentős modellfrissítésen esett át, amelynek keretében osztott fényszórókkal áttervezett orr-részt, üvegfelületű infotainment-kijelzőket és továbbfejlesztett asszisztensrendszereket kapott.Negyedik generáció: a sikertörténet folytatásaA jelenlegi, negyedik generációs Octavia 2019 novemberében mutatkozott be liftback és kombi karosszériaváltozatban. A 2024 elején végrehajtott frissítést követően még fejlettebb konnektivitást és biztonságot kínál, akár tíz légzsákkal, valamint olyan vezetői asszisztensrendszerekkel, mint az éberség- és fáradtságérzékelő rendszer. Egy új algoritmus segít pontosabban felmérni a járművezető fáradtságának mértékét.Az Octavia világszerte továbbra is népszerű választás a magán- és üzleti ügyfelek körében, és számos rangos nemzetközi elismerésben részesült, köztük több Best Cars díjban és az „Arany Kormánykerék” díjban.

    További információ
  • A Škoda az akkumulátoros elektromos járművek infotainment rendszerét AirConsole-lal, Škoda Play-jel és Spotify-jal bővíti
    Újdonság a Škodától21.04.2026

    A Škoda az akkumulátoros elektromos járművek infotainment rendszerét AirConsole-lal, Škoda Play-jel és Spotify-jal bővíti

    Škoda frissítette tisztán elektromos Enyaq (4.0-s vagy újabb szoftververzióval) és Elroq modelljeinek infotainment rendszerét, új fedélzeti szórakoztató funkciókkal bővítve a kínálatot. Az újdonságok közé tartozik az AirConsole játékplatform, a Škoda Play videószolgáltatás – amely személyre szabott híreket és oktatási tartalmakat kínál hivatalos partnerek széles körétől –, valamint a natív Spotify-integráció. Mind a három infotainment funkció a Médiastreaming csomag része, amely az új járművek esetében az első három évben díjmentesen elérhető. A Traffication alkalmazás a jelenlegi Škoda modellekhez mostantól megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű közeledtére is figyelmeztet, ami egy fontos új biztonsági funkcióval bővíti. Ezek a fejlesztések új fedélzeti szórakozási lehetőségeket biztosítanak a járművezetőknek és utasoknak a töltési szünetek alatt, emellett zökkenőmentes hangstreamelést és releváns biztonsági információkat nyújtanak kritikus közúti helyzetekben. További információk a Škoda Storyboardon találhatók.Az AirConsole interaktív szórakozást kínál a töltési szünetek alattA svájci fejlesztő, az N Dream AirConsole-ja 15 játékkal indul, köztük a Tetris®-szel, amely kizárólag Škoda járművekben érhető el. Amikor a jármű áll, az infotainment kijelzője játékképernyővé válik, miközben a felhasználó okostelefonja vezérlőként szolgál. A platform mind az egyjátékos, mind a többjátékos módot támogatja, és a jármű audiorendszere az játékon belüli hangokhoz is integrált. A választék a későbbiekben folyamatosan újabb tartalmakkal egészül ki. Az AirConsole használatához az ügyfeleknek Škoda ID-ra, aktív MyŠkoda-fiókra és internetkapcsolatra van szükségük az okostelefonjukon; a játék csak álló járműben érhető el.Személyre szabott videós tartalmak hírportálok és tanulási platformokról a Škoda Playen keresztülA Škoda Play egy olyan videószolgáltatással bővül, amely strukturált híreket és oktatási tartalmakat kínál. A 3SS 3Ready Automotive megoldásával fejlesztett szolgáltatás integrálja az Euronews, a NASA+, a CNN, a Reuters, a Bloomberg és egyéb hírportálok tartalmait. A tartalmak a felhasználói preferenciákhoz és az adott járműhöz igazodnak. A videólejátszás kizárólag álló járműben érhető el.A Spotify közvetlen integrációja az Infotainment rendszerbe javítja a felhasználói élménytA Spotify mostantól közvetlenül az infotainment rendszerbe integrálva érhető el. A felhasználók meglévő fiókjukkal bejelentkezve, a jármű saját adatkapcsolatán keresztül érhetik el a zenéket és podcastokat, így nincs szükség párosított okostelefonra. A Spotify-tartalmak bármikor elérhetők. Minden streaming-alkalmazást előre telepítettünk, így a szolgáltatások a bejelentkezést követően azonnal használatba vehetők.Traffication alkalmazás: mostantól riasztással segít a közeledő megkülönböztető jelzést használó járművek észlelésekorAz infotainment szolgáltatásokon felül a Traffication applikáció már a HAAS Alert közreműködésével és annak Safety Cloud® platformjára épülő, közeledő megkülönböztető jelzést használó járművekre figyelmeztető funkcióval is bővült. A megkülönböztető jelzéseiket használó járművek valós idejű helyzet- és haladási irányra vonatkozó adatokat osztanak meg. A Škoda központi rendszere feldolgozza ezeket az információkat, és egyértelmű képernyőn megjelenő értesítéseket jelenít meg, amelyek a távolságot és az irányt mutatják, valamint egy animációt is lejátszanak, amely útmutatást ad a járművezetőknek a biztonsági folyosó kialakításához. A felhőalapú biztonsági funkció az Egyesült Királyságban és Hollandiában már élesedett, és hamarosan további régiókban is elérhetővé válik; a következő körben a cseh rendőrség csatlakozik a rendszerhez, Belgiumban pedig a Škoda modelljei támogatják majd elsőként a szolgáltatást.Mesterséges intelligenciával támogatott útvonaltervezéssel gazdagodik a MyŠkoda alkalmazásA MyŠkoda alkalmazás optimalizálta az AI-támogatású útvonaltervezőjét, hogy részletesebb beállítási lehetőségeket kínáljon, például a töltési megállók kiválasztását bizonyos helytípusok közelében, a töltés Powerpass állomásokra, korlátozását, vagy a megérkezéskor elvárt minimális akkumulátorszint meghatározását. Ezek a fejlesztések nagyobb tervezési rugalmasságot biztosítanak, különösen a hosszú távú utazások során.

    További információ
  • Škoda Peaq: íme az első képek a Škoda új elektromos csúcsmodelljéről
    Újdonság a Škodától20.04.2026

    Škoda Peaq

    Škoda Peaq: íme az első képek a Škoda új elektromos csúcsmodelljéről­A Škoda Auto 2026 közepén tovább bővíti kínálatát: érkezik a tisztán elektromos hajtású Peaq SUV, amely a Vision 7S tanulmányautó alapjaira épül. A modulszerű elektromos hajtáskoncepcióra (MEB) épülő, Mladá Boleslavban készülő újdonság a cseh járműgyártó elektromos kínálatának új zászlóshajója lett. Az újdonság a felsőkategóriában bővíti az elektromos kínálatot, és kulcsszerepet játszik abban, hogy a Škoda 2026-ra megduplázza elektromosjármű-választékát – minden eddiginél gazdagabb opciókat kínálva ügyfeleinek. A Škoda palettájának legnagyobb és legtágasabb modellje több mint 600 kilométeres hatótávval büszkélkedhet. Közel 4,9 méteres hossza mellé rugalmas belső tér társul: felszereltségtől függően öt vagy hét felnőtt számára kínál kényelmes utazást. Ötüléses kivitelben a csomagtér mérete eléri az 1010 litert, amivel ez a modell kínálja a legnagyobb rakodóteret a Škoda teljes választékában. Számos piaci újdonsága mellett a Peaq a Relax csomagot is elhozza: az ergonomikus, masszázsfunkciós ülések, a lábtartók, a Sonos prémium audiorendszer és a beépített wellness-alkalmazás valóságos guruló nappalivá varázsolják az utasteret.­Klaus Zellmer, a Škoda Auto vezérigazgatója szerint: „A Škoda Peaq modellt a való életre terveztük: a helykínálatot kereső családoknak, a hosszú utakon is magabiztosságra vágyó járművezetőknek, és mindazoknak, akik kompromisszumok nélkül értékelik a modern stílust. Új csúcsmodellünkként magasabb szintre emeli a Škoda márkát: tágasabb, praktikusabb és minden eddiginél vonzóbb az életrevaló kalandorok számára. A Peaq új értelmet ad a tágas térkínálatnak, az intelligens funkcióknak és a progresszív formatervezésnek a nagy méretű elektromos SUV-ok szegmensében, egyúttal új mércét állít fel a modern Škoda modellek számára. Hatékony elektromos hajtásláncával és a fenntartható mobilitás iránti elkötelezettségével ez a modell a praktikumot, az érzelmeket és a felelősségvállalást ötvözi, hogy a szabadság új élményét hozza el az utakra. Ahogy azt az ügyfelek a Škodától már megszokhatták, a márka mindezt az értékteremtés és a funkcionalitás páratlan egyensúlyával kínálja. A Peaq érkezésével a Škoda elektromos mobilitási stratégiája szintet lép: minden szempontból magasabb dimenzióba emeljük az élményt.”Oliver Stefani, a Škoda vezető formatervezője így nyilatkozott: „A Škoda Peaq magabiztos fellépését a Modern Solid formanyelv alapvetései határozzák meg: a letisztultság, az egyszerűség, valamint a funkcionalitásra és a tágas térkínálatra helyezett hangsúly. Minden egyes formatervezési lépésnél a modell funkcionális sokoldalúságát és hétköznapi praktikumát tartottuk szem előtt, külön hangsúlyt fektetve arra, ami vásárlóink számára valódi értéket képvisel. A Peaq segítségével még határozottabbá válik márkánk identitása, és tovább finomodik az ügyfelekben a rólunk kialakult kép. Meggyőződésünk, hogy a Peaq látványos dizájnja kulcsfontosságú lesz abban, hogy újabb rajongókat állítson a márka mellé.”­A Škoda kínálatának legnagyobb, egyedülálló térkínálattal rendelkező típusaA Peaq impozáns méreteivel – csaknem 4,9 méteres hosszával és 1,7 méteres magasságával – emelkedik ki a mezőnyből. 2965 milliméteres tengelytávja pedig a Škoda palettájának legtágasabb modelljévé teszi. Ez a kiemelt szerepkör azt jelenti, hogy a modell kulcsfontosságú lesz a Škoda elektromos palettájának 2026-os megduplázásában. A Vision 7S sorozatgyártású változata nem csupán magán viseli a Modern Solid dizájnnyelv stílusjegyeit, hanem annak eddigi legérettebb megtestesülése is egyben. A megjelenést a megvilágított, lakkfekete TechDeck Face frontpanel koronázza meg, amelynek függőleges osztású lamellái mögül sejtelmes LED-es fény árad. Az elektromos csúcsmodell kínálatában megtalálható a legmodernebb, 18 szegmensből álló Full LED-Mátrix fényszóró is. Ez a rendszer minden időjárási körülmény és beállítás mellett optimális látási viszonyokat garantál, miközben a szembejövők elvakítása nélkül világítja meg az úttestet. A Peaq határozott fellépését a nagyméretű, aerodinamikailag optimalizált könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé, amelyek 19 és 21 col közötti méretben választhatók. A modell tízféle fényezéssel választható.­Ötféle utastér, hét felnőtt, határtalan kényelemA közel 3 méteres tengelytávnak köszönhetően a második és a harmadik sorban helyet foglaló utasok is rendkívüli lábtérnek és kényelemnek örvendhetnek. Ráadásul a harmadik sorban ülőknek sem kell aggódniuk: a bőséges fejtérnek köszönhetően ott is kényelmes az utazás. Az utastérben lépten-nyomon ötletes és kényelmi funkciókkal találkozhatunk.A hétüléses elrendezés mellett a Peaq 5 üléses kivitelben is kapható. Ezzel a felszereltséggel a modell akár 1010 literes raktérkapacitást kínál, amivel a Škoda sorozatgyártású választékának legnagyobb csomagterével büszkélkedhet. A hétüléses kivitel mellett is akár 299 literes csomagtér áll rendelkezésre. A motorháztető alatt egy további, 37 literes praktikus tárolóhely – az úgynevezett „frunk” – kapott helyet, amely még tovább növeli a jármű csomagtér-kapacitását.Ötféle belső kialakítás választható, köztük a dinamikus Sportline változattal. A kínálat csúcsát a kétféle Suite dizájnopció jelenti: a Techtona névre keresztelt, prémium minőségű bőralternatívával borított enteriőr fekete, valamint a Ceramique elnevezésű világosszürke árnyalatban érhető el. A Loft dizájnopció a szürke textilkárpitozást a dizájnelemeken és az üléseken alkalmazott fekete Techtonával ötvözi. A magasabb felszereltségű Lodge dizájnopció szürke, dombornyomott textilüléseket kínál zöld árnyalatú Techtonával kombinálva. A kínálatot a Sportline Lounge dizájnopció teszi teljessé, amely a Suedia kárpitozást Techtonával ötvözi.A belsőtér minden változata alapfelszereltségként kínálja a hangulatvilágítást, valamint a Škoda felirattal ellátott, fűthető multifunkciós kormánykereket. Míg a kínálat többi tagjában kétküllős kormányt találunk, a Sportline kivitel sportos, háromküllős volánnal büszkélkedhet. A fokozott kontrollról a kormány elengedését figyelő szenzor gondoskodik, a rekuperáció mértékét pedig a kormány mögötti fülekkel, ujjheggyel vezérelhetjük. A választható utasterek kizárólag állati eredetű összetevőktől mentes, fenntartható megoldásokat kínálnak, melyekhez több mint 50 kg újrahasznosított anyagot használunk fel. A klasszikus elegancia kedvelői számára a bőrkárpitozás az év második felétől válik elérhetővé.­Új kényelmi funkciók a pihentető utazásért és prémium Sonos hangrendszer a tökéletes hangzásértA maximális komfort jegyében született meg az új, opcionálisan rendelhető Relax kényelmi csomag, amely még pihentetőbbé teszi a hosszú távú utazást. A felszereltség részét képezik az AGR-tanúsítvánnyal ellátott masszázsfunkciós relaxülések, az elektromosan állítható ergonómikus lábtartók, a kényelmi fejpárnák és egy praktikus, kihajtható asztalka is. Az élményt a beépített wellness-alkalmazás teszi teljessé, amely hat különböző programot kínál – többek között pihentető, nyújtó és energizáló üzemmódokkal gondoskodik az utasok felfrissüléséről. A rendszer összehangoltan vezérli a légkondicionálót, a hangulatvilágítást és az ülések masszázsfunkcióját. A Relax csomag minden belső kialakításhoz elérhető. Ez a modell egy újabb mérföldkő a Škoda történetében: bemutatkozik a márkánál most debütáló, a Sonosszal szoros együttműködésben kifejlesztett prémium audiorendszer. A Sonos neve egyet jelent a prémium otthoni hangzással. Most a Škoda Autóval közösen végzett finomhangolásnak köszönhetően ez a páratlan zenei élmény már az utakon, a járműben is életre kel. A rendszer a márkára jellemző kristálytiszta hangzást, tökéletesen kiegyensúlyozott audioélményt és magával ragadó, háromdimenziós teret varázsol az utastérbe.­Háromféle hajtáslánc és 600 kilométert meghaladó hatótávolságAz ügyfelek háromféle hajtáslánc – a 60-as, a 90-es és a 90x kivitel – közül választhatják ki a számukra ideálisat, melyek 150 kW és 220 kW közötti teljesítményt kínálnak. A 90-es és 90x modellek hatótávolsága meghaladja a 600 kilométert, ha pedig tölteni kell, egy egyenáramú villámtöltővel mindössze 28 perc alatt 10-ről 80%-os szintre húzható az akkumulátor kapacitása. A 60-as modellváltozatnak ugyanehhez a töltöttségi szinthez mindössze 27 percre van szüksége.A Peaq nagy teljesítményű elektromos hajtáslánca és alacsony súlypontja kiemelkedő úttartást és villámgyors kigyorsítást garantál. Az összkerékhajtású 90x változat számára meg sem kottyan a dinamikus indulás: álló helyzetből mindössze 6,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet.­Kiforrott megoldások, jövőbe mutató innovációk és a Škoda történetének eddigi legnagyobb panorámatetőjeA Peaq számos olyan figyelemre méltó megoldást vonultat fel, amelyekkel most először találkozhatunk szériagyártású Škodában – ilyen például a karosszéria síkjába simuló kilincsek megjelenése is. Menet közben, valamint a jármű lezárt állapotában a kilincsek teljesen belesimulnak a karosszériába. Ez nem csupán letisztult megjelenést kölcsönöz, de az optimális légáramlás révén a jármű aerodinamikai hatékonyságát is jelentősen javítja. Emellett a legmagasabb szintű utasbiztonságot garantálják, miközben a jármű esztétikai megjelenését is emelik. Amint a járművezető a kulccsal a járműhöz lép, az ajtókilincsek automatikusan kiemelkednek a karosszéria síkjából. A mechanikus nyitáshoz egyszerűen nyomja meg a kilincs megjelölt elülső részét.Szintén figyelemre méltó újdonság a dinamikus árnyékolástechnológiával ellátott panorámatető. Ez az elektrokróm üvegtető elektromos feszültség segítségével, gombnyomásra szabályozza a kabinba jutó fény mennyiségét. A Peaq tetőkialakítása kilenc különálló szegmensből áll össze, amelyek tökéletes egységet alkotnak. A tető három előre programozott pozícióba állítható, az infotainment rendszer felületén pedig lehetőség van a fényáteresztés vagy a nyitási szög teljesen egyedi konfigurálására is. Ez a Škoda történetének eddigi legnagyobb panorámatetője, amely minden eddiginél tágasabb térélményt és páratlan kilátást nyújt.­Új Android-alapú infotainment rendszer és új, 13,6"-os álló kijelzőA Peaq a legújabb Android-alapú infotainment rendszerrel büszkélkedhet, amely sokszínű személyre szabhatóságot, valamint hasznos és szórakoztató alkalmazások egész sorát kínálja. A palettán a Škoda saját fejlesztésű applikációi mellett olyan népszerű külső szolgáltatások is helyet kaptak, mint a Spotify, a YouTube vagy a Google Maps. Debütál az új digitális mobilkulcs-szolgáltatás, amellyel a fizikai kulcsot okostelefonos vagy okosórás applikáció helyettesítheti. Ez a megoldás nagyban megkönnyíti a jármű használatát a flottakezelők vagy a többfelhasználós családi járművek esetében. A legfontosabb menetadatok a 10 colos műszeregységen jelennek meg, amelyet egy 13,6 colos, függőleges tájolású, haptikus visszajelzést adó infotainment kijelző egészít ki. A vezetési élményt extrafelszereltségként választható, kiterjesztett valóságot használó szélvédő-kijelző teszi még teljessé.A hétköznapi kalandok tökéletes társaként a Škoda Peaq támogatja a Vehicle-to-Load (V2L) technológiát. Ez lehetővé teszi, hogy a nagyfeszültségű akkumulátorban tárolt energiát külső elektromos eszközök – például e-bike-ok vagy lakókocsik – töltésére és működtetésére használjuk. A Volkswagen Csoport MOON POWER márkája által bevezetett új Ambibox DC fali töltővel[1]a Škoda elektromos modelljei immár a kétirányú,[2]úgynevezett Vehicle-to-Home (V2H) funkcióra is képesek. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a jármű energiát tápláljon vissza az épületbe, így egyfajta mobil akkumulátorként segítse a háztartások vagy telephelyek áramellátását.­Még több Simply Clever megoldással bővül a kínálatA Škoda új elektromos zászlóshajójaként a Peaq olyan innovatív Simply Clever megoldásokat vonultat fel, amelyek még gördülékenyebbé és kényelmesebbé teszik a mindennapi közlekedést. A Škoda modellpalettáján itt mutatkozik be először a beépített fúvókás ablaktörlő technológia. Ez a megoldás nemcsak takarékosabban bánik a mosófolyadékkal, de hatékonyabb tisztítást, így biztonságosabb vezetést is garantál. A praktikum jegyében a felszereltség része a két telefont is befogadó, vezeték nélküli töltést (Qi2 szabvány) kínáló, akár 25 wattos Dual Phonebox, a csomagtér elektromos rolója, valamint egy kihajtható asztalka is. Emellett olyan megoldások teszik kényelmesebbé az utazást, mint a kijelzőtisztító, a jegytartó, a belső visszapillantó tükörbe épített USB-csatlakozó, illetve a harmadik üléssorban elhelyezett USB-port.További praktikus megoldás a csomagtér oldalán elhelyezett QR -kód. A kód beolvasásával videón is megtekintheti a csomagtér ötletes és sokoldalú tárolási megoldásait.­Sportline változat karakteres dizájnelemekkelA Škoda Peaq már a piaci bevezetéstől kezdve elérhető lesz Sportline változatban is. Az egyedi, sportos stílusjegyekkel felruházott kivitel nemcsak látványos megjelenést, hanem gazdagabb alapfelszereltséget is kínál.A Sportline külsejét meghatározó magasfényű fekete részletek és kontrasztos stílusjegyek gondoskodnak arról, hogy a modell minden helyzetben felismerhető és egyedi maradjon. Már alapáron is 20 colos könnyűfém keréktárcsás változatban gördül ki a gyárból, de ha még hangsúlyosabb kiállást szeretne, választhatja a látványos, 21 colos verziót is. A dinamikus összhatást full LED-Mátrix fényszórók és egy megvilágított Tech-Deck Face teszi teljessé. A belső teret sötét árnyalatok, fekete tetőkárpit és gondosan kiválasztott, igényesen kidolgozott anyagok uralják. A Sportline változat jellegzetes fekete tetője opcionális felszereltségként is elérhető lesz.A Peaq Sportline felszereltségének részei az elektromosan állítható sportülések is, amelyek határozottabb oldaltámasztással és integrált fejtámlákkal fokozzák a menetdinamikát és a kényelmet. Az utastér sportos hangulatát a Škoda felirattal ellátott háromküllős sportkormány és az alumínium pedálok teszik teljessé.

    További információ